2022.09.30.

Sajtóközlemény

energetikai fejlesztés megvalósítása a GENERál-westing kft telephelyén szombathelyen

Európai Uniós forrás segítségével energetikai fejlesztés megvalósítására került sor a GENERÁL-WESTING Tervező és Kivitelező Kft. szombathelyi telephelyén, a GINOP-4.1.4-19-2021-03916 pályázat keretén belül. A Széchenyi 2020 GINOP-4.1.4-19 megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása című pályázati kiírására benyújtott projekt 8,76 millió Forint támogatásban részesült.

A General Westing Kft.-t 1990-ben alapította Faragó Csaba és Faragóné Juhász Etelka. A Kft. megalapítása óta a tulajdonosi szerkezetben változás nem történt.

A vállalkozás fő profilja és főtevékenysége az 4399 TEÁOR kóddal jelölt Egyéb speciális szaképítés.

A cég megalapítása óta foglalkozik a 11/1994. (III. 25.) IKM, jelenleg 1/2016.(I.5.) NGM rendeletben szabályozott éghető, gyújtó hatású, maró és mérgező folyadékok és olvadékok tartótartályainak és technológiáinak a tervezésével, kivitelezésével és karbantartásával. A technológiák üzemeltetése során keletkezett környezetszennyezések kármentesítésével. A munkákat a tervezéstől a hatósági engedélyeztetésen át a kulcsrakész kivitelezésig vállalják.

A tevékenységi kör bővítése és a diverzifikáció jegyében 2006-ban megvásárolt egy gépgyárat, ahol már tartályok, valamint a fent bemutatott tevékenység végzéséhez, a szolgálatatási színvonal emeléséhez szükséges gépeket, részegységeket is képes saját termelésben előállítani.

A cég több telephellyel is rendelkezik, többek között Szombathelyen, Bükön és Kőszegen.

A cég székhelye Kőszegen található, valamint a Lékai utcában (Kőszegen) egy raktárcsarnok, amiben alapanyagokat, gépeket és alkatrészeket tárolnak. Bükön a vállalkozás fémipari tevékenységet végez illetve a saját tulajdonú ingatlanában raktározási tevékenységet is folytat.

A szombathelyi telephelyeit többségében bérbe adja, illetve raktározási tevékenységet folytat az ingatlanokon.

A fejlesztéssel érintett ingatlanban fémipari tevékenység zajlik, azonban nem saját termelés folyik, tekintettel arra, hogy azok bérlők számára kiadásra kerültek.

A kedvezményezett neve: GENERÁL-WESTING Tervező és Kivitelező Kft.

A projekt címe: Energetikai fejlesztés megvalósítása a GENERÁL-WESTING Kft. telephelyén Szombathelyen

Megvalósítás helyszíne: 9700 Szombathely, Csaba út 12. 8135/37 hrsz.

A beruházás megvalósításának ideje: 2021.10.05-2022.03.10.

Beruházás összköltsége: 15.938.600 Ft

Elnyert, szerződött támogatás összege: 8.766.230 Ft

Támogatás mértéke: 55 %

Beruházás rövid bemutatása:

A fejlesztés célja a Generál Westing Kft. saját tulajdonú telephelyének energetikai fejlesztése volt.

A beruházás keretében 60 kWp teljesítményű napelemes rendszer telepítésére került sor.

A fejlesztés indokaként nevesíthető volt, hogy a vállalkozás releváns, fejlesztéssel érintett telephelyén a tevékenységének ellátásához, működésének biztosításához semmiféle megújuló energia előállító technológiával nem rendelkezett.

A fejlesztés célja a vállalkozás működési költségeinek optimalizálása, valamint a fosszilis energiahordozók kiváltása volt.

A beruházással érintett épület a vállalkozás saját tulajdonú telephelye. Az ingatlan jó állapotú, az általános energetikai követelményeknek megfelel, így a napelemes rendszer az épület tetőszerkezetén került elhelyezésre, mely a pályázati felhívásnak megfelelő borítású.

A fejlesztés hatására az épület villamos energia ellátását csaknem 90 százalékos mértékben a napelemes rendszer elégíti ki, így elmondható, hogy a működésre a beruházás megvalósítása ugyan közvetlen hatással nem bírt, de az üzem költségeket csökkentette,

A beruházás az épület értékét növelte, a pénzügyi mutatókat javította, s már középtávon biztosítja az alapot a következő beruházások és fejlesztések megvalósításához.

A fejlesztés megvalósításával a piaci részesedés gyorsabb ütemben növelhető.

A költségek optimalizálása, a működési költségek leszorításával hozzájárult az üzemi eredmény javulásához.

A projekt keretében telepítésre került napelemek típusa és mennyisége:

- LONGi Solar LR4 60HPH-375M monokristályos napelem - 160 db

A projekt keretében telepítésre került inverter típusa és mennyisége:

-SAJ Suntrio Plus 50k háromfázisú hálózatba tápláló inverter - 1 db

Összességében tehát elmondható, hogy a beruházás megvalósítása a vállalkozás életére pozitív hatással bírt.

További információ kérhető:

Faragó Csaba

06 30/902-9629

gwbt@t-online.hu

2022.09.08.

Sajtóközlemény

energetikai fejlesztés megvalósítása a GENERál-westing tervező és kivitelező kft-nél

Európai Uniós forrás segítségével energetikai fejlesztés megvalósítására került sor a GENERÁL-WESTING Tervező és Kivitelező Kft. szombathelyi telephelyén, a GINOP-4.1.4-19-2020-03023 pályázat keretén belül. A Széchenyi 2020 GINOP-4.1.4-19 megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása című pályázati kiírására benyújtott projekt 40,9 millió Forint támogatásban részesült.

A General Westing Kft.-t 1990-ben alapította Faragó Csaba és Faragóné Juhász Etelka. A Kft. megalapítása óta a tulajdonosi szerkezetben változás nem történt.

A vállalkozás fő profilja és főtevékenysége az 4399 TEÁOR kóddal jelölt Egyéb speciális szaképítés.

A cég megalapítása óta foglalkozik a 11/1994. (III. 25.) IKM, jelenleg 1/2016.(I.5.) NGM rendeletben szabályozott éghető, gyújtó hatású, maró és mérgező folyadékok és olvadékok tartótartályainak és technológiáinak a tervezésével, kivitelezésével és karbantartásával. A technológiák üzemeltetése során keletkezett környezetszennyezések kármentesítésével. A munkákat a tervezéstől a hatósági engedélyeztetésen át a kulcsrakész kivitelezésig vállalják.

A tevékenységi kör bővítése és a diverzifikáció jegyében 2006-ban megvásárolt egy gépgyárat, ahol már tartályok, valamint a fent bemutatott tevékenység végzéséhez, a szolgálatatási színvonal emeléséhez szükséges gépeket, részegységeket is képes saját termelésben előállítani.

A cég több telephellyel is rendelkezik, többek között Szombathelyen, Bükön és Kőszegen.

A cég székhelye Kőszegen található, valamint a Lékai utcában (Kőszegen) egy raktárcsarnok, amiben alapanyagokat, gépeket és alkatrészeket tárolnak. Bükön a vállalkozás fémipari tevékenységet végez illetve a saját tulajdonú ingatlanában raktározási tevékenységet is folytat.

A szombathelyi telephelyeit többségében bérbe adja, illetve raktározási tevékenységet folytat az ingatlanokon.

A fejlesztéssel érintett ingatlanban fémipari tevékenység zajlik, azonban nem saját termelés folyik, tekintettel arra, hogy azok bérlők számára kiadásra kerültek.

A kedvezményezett neve: GENERÁL-WESTING Tervező és Kivitelező Kft.

A projekt címe: Energetikai fejlesztés megvalósítása a GENERÁL-WESTING Tervező és Kivitelező Kft-nél

Megvalósítás helyszíne: 9700 Szombathely, Teleki Blanka u. 23-91. 1917/21 hrsz.

A beruházás megvalósításának ideje: 2021.04.21-2022.09.08.

Beruházás összköltsége: 74.375.000 Ft

Elnyert, szerződött támogatás összege: 40.906.250 Ft

Támogatás mértéke: 55 %

Beruházás rövid bemutatása:

A fejlesztés célja a Generál Westing Kft. saját tulajdonú telephelyének energetikai fejlesztése volt. A beruházás keretében az alábbi tevékenységek megvalósítására került sor:

-265,87 kWp teljesítményű napelemes rendszer telepítése.

A fejlesztés indokaként nevesíthető volt, hogy a vállalkozás tevékenységének ellátásához, működésének biztosításához semmiféle megújuló energia előállító technológiával nem rendelkezett, így egyrészt a működési költségek optimalizálása, másrészről a villamos energiát megújuló energiaforrásból történő előállítás volt a cél.

A napelemes rendszer telepítésére a telephelyen lévő ingatlan, pályázati feltételrendszernek megfelelő borítású tetőn került sor.

A fejlesztés hatására az épület villamos energia ellátását csaknem 50 százalékos mértékben a napelemes rendszer elégíti ki, így elmondható, hogy a működésre a beruházás megvalósítása ugyan közvetlen hatással nem bírt, de az üzemi költséget csökkentette.

A beruházás az épület értékét növelte, a pénzügyi mutatókat javította, s már középtávon biztosítja az alapot a következő beruházások és fejlesztések megvalósításához.

A napelemes rendszer telepítésével a vállalkozás a külső piaci szállítóval szembeni függelmét csökkenteni tudta, a működéshez szükséges energiát pedig nagy részben önmagának tudja előállítani.

A működési költségek optimalizálása, a működési költségek leszorításával hozzájárult az üzemi eredmény javulásához. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a későbbiekben további, kapacitásbővítő technológiai fejlesztéseket tudjanak végrehajtani, mely által a versenyképesség fokozódik.

A telepítésre került napelemek típusa és mennyisége:

-LONGi Solar 375Wp mono PERC félcellás napelem – 709 db

A telepítésre került inverterek típusa és mennyisége:

-Huawei SUN2000-100KTL-M1 háromfázisú inverter – 2 db

-Huawei SUN2000-40KTL-M3 – 1 db

Összességében tehát elmondható, hogy a beruházás a kedvezményezettre pozitív hatással volt, a megvalósítás során problémába nem ütközött.

További információ kérhető:

Faragó Csaba
06 30 / 902-9629
gwbt@t-online.hu

Please publish modules in offcanvas position.