Cégünkről

Cégünk 1993-ban alakult. Kezdetektől foglalkozunk a 11/1994. (III. 25.) IKM, jelenleg 1/2016.(I.5.) NGM rendeletben szabályozott éghető, gyújtó hatású, maró és mérgező folyadékok és olvadékok tartótartályainak és technológiáinak a tervezésével, kivitelezésével és karbantartásával. A technológiák üzemeltetése során keletkezet környezetszennyezések kármentesítésével. A munkákat a tervezéstől a hatósági engedélyeztetésen át a kulcsrakész kivitelezésig vállaljuk.

Az elmúlt 23 év során komoly szakmai tapasztalatot gyűjtött a szakember gárdánk, melynek eredményeként magas színvonalú és nagy értékű olaj, vegyipari, gyógyszeripari, élelmiszeripari beruházások elvégzéséhez is megfelelő szakmai hátteret építettünk ki.

2006.-ban megvásároltunk Szombathelyen egy 110 főt foglalkoztató gépgyárat (KORRGÉP), ahol a szükséges gépeket, részegységeket, tartályokat is le tudjuk gyártani. Pl. egy komplett biodízel üzemet.










Szolgáltatásaink

Üzemanyagtöltő állomások

Üzemanyagtöltő állomások, üzemi kimérő helyek tervezése, kivitelezése, felújítása valamint az 5 - 10 évenként esedékes vizsgálata a 1/2016.(I.5.) NGM rendeletben foglaltaknak megfelelően.

Környezetvédelmi kármentesítés

Ásványolaj származékokkal, különböző vegyi anyagokkal, nehézfémekkel, stb. szennyezett talajok és talajvizek tisztítása és kármenetsítése, tervezéssel, hatósági engedélyeztetéssel és kivitelezéssel

Gépgyártás

2006-ben a gazdasági társaságunk megvásárolta Szombathelyen a Teleki Blanka u. 29-31. sz. alatt lévő, 1960-ban alapított Korrgép Savaria Kft. korrózió álló acéltermékeket és berendezéseket gyártó gépgyárát, a nagy szakmai gyakorlattal rendelkező szakember gárdájával és technológiájával együtt. Itt többek között az EU-ba OLAJ, VEGYIPARI, GYÓGYSZERIPARI és ÉLELMISZERIPARI berendezéseket gyártunk. Komplett BIODÍZEL gyártó technológiai egységeket tudunk készíteni, melyek tervezését és telepítését is vállaljuk.

Benzinkútak és üzemi üzemanyag kimérő helyek:

  • tervezése, hatósági engedélyeztetése
  • technológiai berendezések gyártása
  • építő és szakipari kivitelezése
  • technológiák szerelése
  • igény szerinti kútoszlopok telepítése
  • tankolóautomaták felszerelése
  • meglévő benzinkutak szabványosítása, EU norma szerinti korszerűsítése
  • üzemanyagtartályok hitelesítése

Erőművek

  • technológiai egységek gyártása
  • olajtechnológiák javítása, karbantartása
  • nagy méretű, földfeletti, állóhengeres tüzelőolaj és fűtőolaj tartályok tisztítása, vizsgálata, elbontása tervezéssel, hatósági engedélyeztetéssel és kivitelezéssel együtt

Biodízel gyártó üzemek

  • tervezése, hatósági engedélyeztetése
  • technológiai berendezések gyártása
  • építő és szakipari kivitelezése
  • technológiák szerelése

Környezetvédelmi kármentesítés

  • Ásványiolaj származékokkal, különböző vegyi anyagokkal, nehézfémekkel
    szennyezett talajok és talajvizek tisztítása és kármentesítése,
    tervezéssel, hatósági engedélyeztetéssel és kivitelezéssel
  • Tényfeltáró vizsgálatok végzése
  • Talaj és talajvíz minták vétele és vizsgálata
  • Műszaki beavatkozás tervezése és hatósági engedélyeztetése
  • Monitoring rendszerek létrehozása és működtetése
  • Kármentesítési technológiák tervezése és kivitelezése

Please publish modules in offcanvas position.